Szamárfülesné és én a múlt héten a postaládánkban egy-egy értesítőt találtunk tértivevényes küldemények érkezéséről. Nem volt időnk azonnal felvenni őket, ezért pár napig aggódó pillantásokkal szemeztünk velük, ugyanis mindkettő feladója az agymosás legalapvetőbb szabályai szerint frissen átnevezett NAV volt.

A vogonok újra támadnak, de vajon mit akarhatnak? – kérdezgettük egymást egész este.
– Talán valami az ingatlanadóval kapcsolatban? – nézett rám szamárfülesné tanácstalanul.
– Vagy mégis ránk verik a telekadót? – néztem vissza a kezeimet széttárva.

Csak két nappal később nyugodtunk meg, amikor szamárfülesné munka után végre megszerezte a leveleket. Mint kiderült, a vogonok mindössze annyit akartak közölni velünk, hogy „Megállapítom, hogy [a 2010. évi személyi jövedelemadójának 1-1%-áról] rendelkező nyilatkozata(i) érvénytelen(ek).”

Namost ez mind rendben, szép tőlük, hogy megírták, hogy a nyamvadt 1-1 százalékainkat is ellopták, de azon túl, hogy meg sem próbálják tisztázni, hogy melyikkel volt gond a kettő (összesen 4, azaz négy) közül, vagy hogy mi volt a gond egyáltalán, az indoklást ízes vogon tájszólással, három teljes oldalon keresztül részletezik. Csak annyit értünk belőlük, hogy 5000 Ft-ért fellebbezhetünk. És ha már itt tartunk, mi az hogy a 2010-es dolgainkról most nyilatkoznak? Pár hét múlva 2012-őt írunk! Pofám leszakad!

Már nem emlékszem, hogy a nyilatkozaton volt-e olyan rész, hogy „□ Nem kívánok további levelezést folytatni az adóm 1 százalékáról rendelkező nyilatkozataim érvényességéről.”, de ha nincs, akkor nem lehetne rá tenni egyet? Köszönöm.

Szomorúan olvastam, hogy bezár a pécsi vidámpark.

http://www.bama.hu/baranya/kozelet/bezart-a-pecsi-vidampark-a-nosztalgia-elesztheti-ujra-406126

Persze nem kerülhette el a sorsát. Igazából csoda, hogy ennyi ideig húzta. Szerencsére, amikor legutóbb szamárfülesnével elsétáltunk mellette, kitaláltuk hogyan lehetne megmenteni, és most ingyen és bérmentve el is mondom mindenkinek.

A retró vidámpark ötlete persze adja magát, mindenkinek ez jut róla eszébe (Debrecenben félig-meddig meg is csinálták), de mi a tökéletes retró vidámparkot álmodtuk meg. Korabeli képekről felújítanám a helyet a legapróbb részletekig, az utolsó szegélykőig. A személyzet korabeli ruhákban teljesítene szolgálatot, a belépőjegy eredeti vagy utántervezett retró lenne, a büfében korabeli italokat és ételeket lehetne kapni. De csak azokat; nem lenne félmegoldás. A blokkok a régiek lennének, a pénztárgép szintén, minden a legapróbb részletekig kidolgozva.

Ha már beindult a bolt, plusz ráadásként szerződtetnék statisztákat (a pécsi egyetemisták hogy örülnének ennek), akik korabeli öltözékben flangálnának fel-alá, fiatal párok korabeli babakocsit tologatnának, dodzsemeznének, vagy Bambit szürcsölnének a büfé kerthelyiségében. Lehetne velük fényképezkedni, de lenne egy házi fotós is, aki olyan profi képeket készítene, hogy távozáskor kevesen sajnálnák otthagyni értük azt a pár ezrest, és lenne egy szövetkezeti bolt is, ahol 60-70-80-as évekbeli tárgyakat lehetne venni. Mindezt a békebeli táncdalfesztiválokból válogatott zene festené alá az oszlopokra erősített retró hangszórókból.

Az biztos, hogy nem lenne még egy ilyen az országban. Csak úgy özönlenének ide a népek, hogy megcsodálják, de persze lehet követni a nagy magyar néphagyomány is, és sopánkodni, hogy milyen szar az élet, meg hogy jaj, miért nem jön ide senki.

Bizonyára mindenki hallott már a nagy pécsi I. Gáborról. Állítólag maga az ördög, a PTE consigliere di tutti consiglierije. Tavaly bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanújával letartóztatták, 30 millió forint (hú, ez azért sok pénz!) óvadék ellenében szabadon engedték, majd a munkahelyén beteget jelentett, hazament, és valami egyetemi VIP-kártyával vásárolgatni kezdett az interneten. Állítólag összesen 2,5 millió forint értékben, de aztán valami szemfüles PTE-s észrevette, letiltották a tranzakciókat, és végül csak 100 000 forint kár érte az egyetemet.

Namost nekem fogalmam sincs, hogy ki ez az I. Gábor, és valóban elkövette-e bűnszövetségben azt a vesztegetést. Az, hogy a szabadulása után az első dolga az volt, hogy táppénzre menjen, és bevásároljon az interneten mások pénzéből, nem vall túl okos emberre, és megkockáztatom, hogy majd az ügyének a kimenetelét is egy kicsit befolyásolni fogja.

Viszont egy nagyon fontos információ hiányzik a híradásokból, ami számomra azonnal eldöntené, hogy bűnös-e a faszi: vajon mit rendelt I. Gábor az interneten 2,5 millió forint értékben azzal a VIP-kártyával?

Mert ha ugye lélegeztető gépet vett a klinikának, akkor az egészen más tészta…

Szamárfülesnével a minap a Plázában járva elhatároztuk, hogy elmegyünk moziba. Mivel az szóba sem jött, hogy 1290 forintért megnézzünk egy „sima” filmet (azoknak moziban befellegzett), a 3D-sek (Conan, a barbár, Frászkarika, Hupikék Törpikék, Verdák 2. és Zöld Lámpás) közül pedig egyikhez sem fűlött a szemünk, inkább megvacsoráztunk, hazamentünk, és letöltöttünk egyet a több ezer film közül, amit a neten találni.

Nem, nincs bennem egy csepp szégyenérzet sem emiatt.

Az a helyzet, hogy – bár a filmgyártók jó helyen kapiskálnak ezzel a 3D-vel – a mozik nem nagyon törik magukat, hogy becsábítsanak. (Hogy ez a Völgyesiné bemutatja mekkora egy szar!) Inkább üresen tátonganak (legalábbis a legutóbbi mozis emlékeim szerint csak mi ketten ültünk a nézőtéren), ami bizonyára nem jó nekik.

Nem tudom, lehet, hogy tévedek, de van egy olyan tippem, hogy ha egy vetítésen az üres helyeket ingyen adnák, az csak szinte elhanyagolható többletköltséget jelentene a mozinak. (És akkor a pattogatott kukoricás bevétellel még nem is számoltam – legfeljebb a vetítés után kicsit jobban meg kéne dolgoznia a pénzéért a takarítónőnek.) Azt nem hiszem, hogy a mozinak érdeke lenne kihasználatlanul tartani a termeket, a zsúfoltság pedig nem ijesztene el senkit, hiszen akkor eleve kevesebb széket raknának be.

Éppen ezért támadt egy ötletem. Az üléseket egyre olcsóbban árusítanám. A premier napján teljes árat kérnék, de naponta, vagy legalábbis bizonyos időközönként egyre olcsóbban árulnám a jegyeket egy előre meghatározott minimum (mondjuk 500 Ft körüli, de akár alacsonyabb) értékig.

Tehát aki hamar meg akarja nézni a filmet, az drágábban jutna hozzá, akit nem zavar, hogy az utolsó előadást látja, az akár egy ötszázasért is megnézhetné.

Aztán lehetne előadásonként is differenciálni a jegyárakat, hiszen aki legelőször veszi meg, az választhat a teljes nézőtér bármely széke közül, tehát akár többet is megadna egy jegyért, akit meg nem érdekel, hogy hová ül, az olcsóbban megkapná. Mint a piacon a krumpli. Ahogy fogynak a jegyek, a vetítés időpontjához közeledve egyre olcsóbban lehetne őket megvenni, és az aktuális ár mindig ki lenne írva a pénztár fölött egy kijelzőn.

A nagy kérdés az, hogy ettől a mozik bevétele nőne, vagy csökkenne?

Szamárfülesnével a múlt héten nyaralni voltunk. Igazán remekül sikerült, de most valami egészen másról szeretnék beszélni.

Amikor a hazaérkezésünk után a munkahelyemen kérdezték a kollégáim, hogy merre jártunk, és mondtam, hogy Szegeden, a beszélgetés szinte kivétel nélkül az alábbi forgatókönyv szerint zajlott:

– Rokonoknál?
– Nem – mondom –, csak nyaralni.
– Wellnesseltetek?
– Neeem – mondom –, csak városnézés meg ilyesmi. Tudod, hogy van ez…
– Pfff – néztek rám, mintha nem lennék teljesen komplett.
– Csak nincs valami baj Szegeddel? – kérdeztem vissza óvatosan.
– Ja neeem – rázták a fejüket –, csak azon gondolkodtam, hogy vajon miért pont Szeged?
– Hát csak úgy megnéztük – vontam meg a vállam.
– És van valami érdekes Szegeden?
– Persze – mondtam –, sok minden – majd nyomban vissza is kérdeztem: – Voltál már ott?
– Persze – néztek rám megint, mintha hibbant lennék. – Iskoláskoromban.
– És emlékszel belőle valamire?
– Van ott valami folyó, nem?

A lekezelő tónusukból egyértelműen kiderült, hogy valószínűleg a világ második legrosszabb ötlete lehet Szegedre menni nyaralni. Így aztán megkérdeztem, hogy ők merre jártak az idén, nehogy jövőre elkövessük ugyanezt a hibát. Mondanom sem kell, hogy általában olyan kitérő válaszokat kaptam, hogy „Nincs arra nekünk időnk!”, meg „Örülök, ha nem kell menni sehová!”. Mindeközben persze megint kiült az arcukra az a „Hogyan jutott el ez idáig az evolúcióban?”-nal vegyes „Melyik bolygóról jött ez?”.

Na, épp erre gondoltam közben én is.

Megjött a könyvem a The Book Depostory-tól, Angliából, ami miatt a múlt héten a béna Citibank letiltotta a hitelkártyámat.

A még bénább Citibank Online „Számlaegyenleg részletei és tranzakciók” menüjében lecsekkoltam: 2335 forintba került.

Aztán lecsekkoltam, hogy itthon mennyibe került volna, és elhűlve láttam, hogy például a bookline.hu-n ugyanez a könyv 4544 forintot kóstál (szállítási költséggel együtt), ami testvérek között is nagyjából a duplája.

Namost magyarázza már el nekem valaki, hogy ez hogy lehet?

fotó: everdred

Szamárfülesné szerint a hitelkártyám korlátozásának és a cégem csődvédelmi kérelmének (ők „kontrollált vezetés”-nek hívják) semmi köze egymáshoz. Ma felhívtam a Citibankot, és persze kiderült, hogy igaza van. Viszont az ügy kapcsán régi barátomban többszörösen is csalódtam.

Először is egyáltalán nem profik, és nemcsak azért, mert egy potenciális munkanélkülinek adnak kölcsön pénzt. Tegnap megpróbáltam felderíteni a hibát. A Citibanknak van egy online felülete, ahol meg lehet nézni a tranzakciókat, és a többi, gondoltam van ügyfélszolgálat is, ahol majd reklamálok.

Nem kertelek: a Citibank Online egy nagy rakás szar. A menüpontok legtöbbike (van ilyen szó?) nem működött, pl. a tranzakcióimnál az volt kiírva, hogy „nem jeleníthetőek meg”, az „Ügyfélszolgálat” menüpont alatti kiválasztós ablakokban pedig csak bizonyos témaköröket lehetett kiválasztani, amik közül a „Reklamáció” diszkréten hiányzott. Végül a legtöbb helyen „Egyéb”-et választva sikerült nekik írnom, de amikor az „Küldés”-re kattintottam, azt írta ki, hogy:

Sajnálom! Biztonsági okokból az Ön által begépelt egyik karakter használata nem engedélyezett, így az Ön védelme érdekében a kérésének teljesítését magszakítottam.

Kérem próbálja meg újra, vagy – amennyiben megjelenik a képernyőn – válasszon az alábbi lehetőségek közül.

Tipp: az üzenetében ne használja az “ENTER” billentyűt.

(Azt most hagyjuk, hogy van benne egy elütés.)

Először arra gondoltam, hogy a rendszerük talán nem bírja az ékezetes betűket, ezért ékezetlenítettem a szöveget. Persze elölről kellett kezdenem a kiválasztósdit és a beírást, de még így sem volt jó neki (bárki is legyen az). Mivel az üzenetben az egyetlen biztonsági kockázatot jelentő karakter az idézőjel maradt, még egyszer nekirugaszkodtam, és láss csodát, harmadikra sikerült.

Na, erre nem kaptam választ, és úgy tűnik, hogy soha nem is fogok.

Ezért ma felhívtam őket. Azt mondja a fazon, hogy volt egy internetes vásárlásom, amit egyeztetni szerettek volna velem, de mivel nem sikerült elérni, ideiglenes korlátozást tettek a kártyámra.

Kérdem tőle, hogy vajon mindent megtettek-e, hogy elérjenek.

– Igen, itt az szerepel, hogy a kolléganő háromszor is megpróbálta elérni telefonon.
– És milyen számon hívtak?
– A mobilon.
– És van még más telefonszám is megadva a rendszerükben?
– Igen, a vonalas.
– És az email címem?
– Igen, az is.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogyha valakinek a Citibanknál tényleg az lett volna a szándéka, hogy elérjen, akkor könnyen megtehette volna.

(Update: Időközben válaszoltak az írásbeli panaszomra, de hazudnak, mint a vízfolyás. Azt írják, hogy „Engedélyeztetési osztályunk ugyanezen a napon felkereste Önt egyeztetés miatt, az ideiglenes korlátozás az egyeztetést követően feloldásra került.”)

Csalódott vagyok. A legnagyobb vicc az egészben az, hogy az ominózus internetes vásárlást átengedték. Egyébként az enyém volt: 11,80 dollár a The Book Depostory-n, ami egy angol internetes könyvárus. Nemrég vette meg őket az Amazon.com, részben gondolom azért, mert velük ellentétben a The Book Depository már a 2004-es megalakulása után pár évvel nyereséget termelt. Biztos nem azzal, hogy jogosulatlanul emeltek le pénzt a vásárlóik hitelkártyáiról. Inkább talán úgy, hogy ingyen postáznak a világon majdnem mindenhová.

Sosem tagadtam, hogy annak idején csak azért váltottam ki a Malév-Citibank Ezüst Mastercardomat, hogy kapjak érte egy potya repülőjegyet.

Mivel aztán a Citibank nem vádaskodott, és elfogadott olyan számító alaknak, amilyen vagyok, végül a repülőjegyért cserébe megtartottam a hitelkártyájukat. Minta ügyfél lettem, soha egyetlen nap elmaradásom nem volt, és a kártyát is használtam rendesen.

Ma azonban két boltban is kellemetlen helyzetbe kerültem miatta. Először csak valami technikai problémára gyanakodtam, de aztán amikor már a második boltból is szemlesütve kellett távoznom, mert a „központ” visszautasította a kártyát, sejtettem, hogy itt valami komolyabb dologról lesz szó.

Nem tudom, hogy ennyi felhőtlen év után mi ez a fene nagy bizalmatlanság, de van egy tippem. A cég, ahol dolgozom (ami a Citibankos adatlapomon is szerepel) hétfőn nagy nemzetközi csődöt jelentett. Profik ezek itt a Citinél, már le is tiltották a kártyámat. Félreértés ne essék, egyetértek velük, én se szívesen adnék kölcsön egy potenciális munkanélkülinek, de a helyzet az, hogy semmilyen módon nem próbáltak meg értesíteni arról, hogy megváltozott a kapcsolatunk.

Pedig megvan nekik az email címem, az összes telefonszámom, és a címem is, ami persze nem lett volna praktikus ebben az esetben, csak mondom, hogy kerek legyen a mondat.

(Update: Korai volt a búcsúzás)

Naponta látni olyan főcímeket, hogy „A Fitch leminősítette Görögországot” és társai. Ha minden igaz, ez olyasmit jelent, hogy Görögország nagy bajban van. A Fitch szerint most éppen CCC-re állnak, ami ha jól tudom a szakadék szélét jelenti.

Na de ki a faszom ez a Fitch?

Ja, hogy ez ugyanaz a banda, akik szerint a Lehman Brothers a csődjének évében AAA (vagyis a legjobb, szinte kockázatmentes) minősítésű volt? Aztán aznap, amikor csődöt jelentettek, leminősítették őket CCC-re? Aztán amikor beütött a válság, és valaki rákérdezett, hogy akkor hogy is van ez, azt mondták, hogy ez csak az ő véleményük, és nem tuti tipp?

FRISSÍTÉS: Na, épp ezt mondom én is:

http://index.hu/gazdasag/vilag/2011/07/15/meghekkeltek_a_moody_s_weblapjat/

Le vagyok sújtva.

Pécsett lassan befejeződik a Zsolnay-negyed felújítása, amiről több dolog is eszembe jutott.

Először is az, hogy talán a világon nincs még egy olyan cég, amit egy kulturális programsorozat szponzorálna. Ez épp fordítva szokott lenni. Persze lehetne mondani, hogy állami cégről van szó, meg nemzeti értékek megőrzése, és a többi blablabla, de a helyzet az, hogy bármennyire is a Pécsi Önkormányzat (és ezáltal remélem kicsit én is) a cég többségi tulajdonosa, a Zsolnay-cégcsoport tevékenységében semmi közszolgálati jelleget nem fedezek fel.

Gyerekkoromban sokat jártam a gyár környékén, és egy pár hetes nyári munka kapcsán a hangulatlanságát még belülről is volt alkalmam élvezni, úgyhogy a felújításról készült képeket elnézve (szerencsére úgy tűnik, hogy igényes munkát végeznek), az jutott eszembe, hogy vajon hogy hagyhattuk ennyire lerobbanni az egészet? Zsolnay most (és az utóbbi 70 évben) bizonyára forog a fényes szarkofágjában.

Még az emlékét is meggyaláztuk. Persze nem ismerem az egész sztorit, és bizonyára volt, aki nem szerette őket, mindenesetre ezek a Zsolnayék nagy fazonok lehettek. Komolyan mondom, leszarom a porcelánokat, teljesen hidegen hagynak, mégis, ha meghallom azt a szót, hogy Zsolnay, olyan dolgok jutnak eszembe, mint jóízlés, igényesség, kifinomultság, minőség, elegancia, innováció, világszínvonal. Ha valami kiemelkedően nagyszerű dolgot lát az ember, azt azonnal felismeri.

Ezt a nagyszerűséget mi sem bizonyítja jobban, minthogy hosszú évtizedek barbár elhanyagolása, kiszipolyozása és közönye ellenére a Zsolnay név, gyár és termékei élnek és virulnak. A nagy kérdés, hogy mennyire virulnának, ha valaki még foglalkozna is velük. Most egy darabig úgy tűnt, hogy lesz ilyen valaki, ám azt olvasom, hogy ezt a „foglalkozást” a kisebbségi részvénycsomag megvásárlásával magára vállaló új tulajdonos, egy bizonyos Manufaktúra-Befektető Kft. (ami nyilvánvalóan csak erre a célra, 2010 májusában, 500 000 Ft-os tőkével bejegyzett kamu cég) nem akaródzik fizetni a részéért, és már két hónapos haladékot is kért rá. Ha már a Zsolnay-cégcsoport egy kicsit az enyém is, felmerült bennem a kérdés: Vajon miért nem hajtjuk el az ilyeneket a picsába?

Mellesleg a megvásárolt 49%-nyi 230 millió forintért (nem tudom, nem értek hozzá, de csak nekem tűnik ez kevésnek egy világpiaci potenciállal rendelkező, patinás gyár feléért?) őket illetik a menedzsmenti jogok is. A legutóbbi hírek szerint a gyárban embertelen körülmények között, éhbérért dolgoznak az emberek. Ha jól számolom, 230 millió forint két hónapra, 5%-os kamattal bankba téve közel 2 millió forintot kamatozna, ami nagyjából fedezné egy melós egy éves bérét (de persze ha továbbra is nagyon háborognak a főnök cipőpucoló gépe miatt, akkor azt is kaphatnának belőle).

Úgy látszik semmiből sem tanulunk. Zsolnay meg csak forogjon tovább.