A Magyar Posta és a bankkártya

Magyar Posta bike
fotó: Jo Peattie

A pécsi használt könyvek hihetetlen sikere miatt (végre sikerült eladnom egy könyvet) a múlt héten szinte naponta jártam a közelünkben lévő kispostára.

Azt leszámítva, hogy ez a legközelebbi, amivel valaha is egy ingyen időutazáshoz kerülhetek, eddig nem szívesen mentem oda. Külön-külön ablakoknál lehetett csak pénzt, csomagot és leveleket feladni, így nemegyszer megesett, hogy míg az egyik ablaknál 15-en toporogtunk csekkeket szorongatva, addig a szomszéd akváriumban unatkozó kisasszony kínjában az ajánlott-leveles fecniket rendezgette, amiket mellesleg valami különös okból mind az üveglapokon belül őriztek, így ha ajánlott levelet akartam feladni, akkor csak azért mert anyámék rosszul neveltek, és nem vagyok az a tolakodós fajta, mindig kétszer kellett sorba állnom.

Amikor azonban a múlt héten az ódon falak közé léptem, óriási meglepetésben volt részem. Nem tudom, hogy mi történhetett, talán most ért le a lovasfutár a hírrel, hogy a Magyar Posta májusban Bürokratikus postai szervezetből vevőorientált szolgáltató című pályázatával Átalakulás kategóriában “Oscar-díjat” nyert, mindenesetre számítógéppel kinyomtatott A4-esek (abból a halovány-csíkos fajtából) hirdették mindenfelé, hogy ezentúl minden ablaknál mindenféle szolgáltatást végeznek, és az ajánlott leveles fecnikkel is bőségesen megszórták a faliújság alatti "bárpultot."

Így viszonylag hamar a feladóablak előtt találtam magam, és amíg a postáskisasszony elnéző mosollyal kiegészítette a feladóvevényen általam kihagyott rubrikákat, én örömmel fedeztem fel a pénztárgépe mellett egy bankkártya-lehúzót. Bár a berendezés kissé furán hatott a 19. századi környezetben, gyanútlanul előhúztam a Malév–Citibank Ezüst Mastercardomat (még egyszer kösz Athénért!), és amikor fizetésre került a sor, büszkén bedugtam az egérlyukon.

– Öööö – nézett fel a lány bajt szimatolva – ez így készpénzfelvételnek fog számítani…

Így gyorsan visszarántottam a kezem, előmarkoltam a zsebemből a gyűrött fémpénzeimet, és a fizetés után újabb kihívások felé tovább indultam gumi tömítőgyűrűt szerezni.

Tényleg eszem ágában sincs itt fikázni a Magyar Postát, mert általában tetszik, amit csinálnak. De hogy egy akkora cégnél, ahol az éves jelentés legkisebb egysége a “millió forint”, ne lehessen bankkártyával fizetni? Fura.

Szamárfüleim már csak azért is megértésre hajlanak, mert egy olyan 100%-ban állami tulajdonban lévő cégről van szó, ahol minden fillér jól jön a vezérigazgató 80%-os prémiumához, vagy a helyettesének havonta járó félmilliós nyelvpótlékhoz. Elhiszem én azt is, hogy azok a 200 000 Ft-os bringák jelentik a jövőt, és azt is értem, hogy a Magyar Posta bármit megtehet igazi konkurencia nélkül (bár állítólag valami ímél dolog egyre népszerűbb).

De az a helyzet, hogy mindössze 10 perccel az incidens után egy 10-es aljában lévő akkora boltban, ahol először ki kellett engednem az előző vásárlót, hogy be tudjak lépni, az eladó szeme meg sem rebbent, amikor pár gumitömítés fizetésekor a pultra tettem a Malév–Citibank Ezüst Mastercardom (Athén túl szép ahhoz, hogy ingyen legyen!).

Reklámok

One Reply to “A Magyar Posta és a bankkártya”

MINDEN vélemény SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s