Lehet más a politika?

ballot-box
fotó: djwudi

Nem járok szavazni.

Nem csak azért, mert életem jópár értékes órája rámenne, hanem mert egyszerűen nincs egyetlen olyan párt sem, amelyikre rá merném bízni, akár a biciklimet is.

Nem mintha egyáltalán én akarnám eldönteni, de a mikrofonok és kamerák előtt parádézó politikusok helyett olyan figurákat képzelek el a kormánykeréknél, akik névtelenül teszik a dolgukat. Mint a szolgáltatók. Fontos nekem tudnom, hogy ki az áram-, telefon-, vagy vízszolgáltatóm igazgatója? Vagy hogy ki a cégnél a pénzügyes? Szolgáltassanak, és küldjék a számlát. Ha meg nem vagyok elégedett, szolgáltatót váltok, vagy amolyan pécsi módra elfoglaljuk az épületet.

A Lehet Más a Politikával idén először a liftünk hirdetőtábláján találkoztam. Két gondosan manikűrözött női kéz nyújtott felém egy gyalogátkelő közlekedési lámpájának zöld emberkéjével márkázott zöldalmát, ami az alatta lévő felirat szerint az ENYÉM! Amíg a földszintig tartó úton ezt az urbánus-keresztény szimbolizmus-maszlagot emésztettem, több kérdés is felmerült bennem: Ebből az alma dologból nem lesz megint baj? Vagy épp jót jelent? Vége a fáradságos munkával élésnek? A pokoltól való rettegésnek? Lehet majd füvet is szívni?

Aztán két nappal később jutott csak újra eszembe az LMP, amikor az utcán megláttam az egyik óriásplakátjukat. Szimpatikus, de inkább értelmiségi emberek mindenféle korcsoportból (az apróbetűs magyarázkodás szerint a képviselőjelöltjeik és szavazóik) néztek le rám barátságosan, fent egy zakós, Jézusra hajazó fiú akusztikus gitárral, a bal alsó sarok legnagyobb portréján pedig egy piroskabátos fiatal nő, vállán egy biciklivel, aminek a márkája tisztán olvasható volt: PEUGEOT.

Műteremben gondosan beállított képről van szó, így véletlenről szó sem lehet, és ez elgondolkodtató. Vajon milyen kapcsolat van az LMP és a PEUGEOT között? Talán a PEUGEOT fizette az óriásplakátot? Gyárt a PEUGEOT egyáltalán biciklit? Vagy a piroskabátos nő a PEUGEOT kerékpárok hazai képviselője? Füvet tud szerezni?

A délután további részében összeesküvés-elméletek százait futtattam le az agyamban, mire rájöttem, hogy mi a baj a politikával.

Nem lehet más.

Reklámok

10 Replies to “Lehet más a politika?”

  1. Erre szokták mondani, hogy vajúdtak a hegyek és egeret szültek. Mitől nem lehet más? Hogy Peugeot márkájú a bicikli? Egyszerűbb a megoldás, mint gondolnád: rajtad kívül senkit nem érdekelt, hogy látszik-e a bicikli felirata vagy sem. Nekem például fel se tűnt, nem is érdekel.

    Szóval lehet más a politika és lesz is, ha elegendően akarják. Megjegyzem, a politika nem szolgáltatás, mert te magad vagy a szolgáltató is.

  2. A Peugeot biciklik nagyon drágák, akinek van, az vigyáz rá. A képen látható csaj is azért viszi a VÁLLán, hogy kímélje. A kép üzenete az, hogy az LMP az ország (drága hazánk) ügyeit szívesen VÁLLalná.

  3. Bár bringákkal kezdték, a Peugeot főleg az autógyártásáról ismert. Ezért nekem a kép azt üzeni, hogy ha ló nincs, jó a szamár is.

  4. A politika nem lehet más és ezt jól láthatjuk a Háború a nemzet ellen című dokumentum filmben.
    Jelenczki István új dokumentumfilmje azt a történelmi folyamatot mutatja be, ahogyan a belső és külső hatalmi erők felszámolták a nemzeti vagyont, átjátszották és játsszák át mindazt az örökölt és megtermelt tulajdont, amit őseink évszázadokon át létrehoztak.

  5. Mivel szó érte a ház elejét álljon itt a saját nevemben:
    Persze mindenki döntse el saját lelkiismerete szerint, hogy megy vagy nem, és ha megy akkor kire adja voksát, de az én véleményem az, hogy a demokrácia nem az amiben élünk.
    A klasszikus értelemben vett görög demokráciának egész más szabályai voltak.
    A választás egy színjáték. Nincs jobb és baloldal, csak lent és fent. A törvényeket a politikai elit hozza saját maga számára (gondoljunk csak az elszámolás nélküli költségtérítésükre, vagy a saját fizetésükre).
    Valljuk be 4 éves kis diktatúrák sorozatában élünk. Nincs beleszólásunk a hülye döntésekbe, nem hívhatjuk vissza a korrupt politikusokat stb.
    Így a cikk írójával teljes mértékben egyetértek:
    A politika nem lehet más.

MINDEN vélemény SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s