A Pécsi Közlekedési Zrt. csődje

MÁVAUT IKARUS
fotó: old-ikarus.hu

Most nem akarom részletezni, hogy milyen események vezettek egy ilyen kockázatos szituáció kialakulásához, de tegnap (február 29-én) munka után terveztem megvenni a márciusi bérletemet.

Kicsit összeszorult a gyomrom a gondolatra, hogy vajon egy nappal a cél előtt menni fog-e, de aztán a rutinos bérletvásárló szamárfülesné telefonon keresztül megnyugtatott, hogy a hónap utolsó napján mindig tovább nyitva vannak a bérletpénztárak. Ezzel a tudattal közeledtem tehát az egyik ajtaja felé, ami a legnagyobb meglepetésemre zárva volt. A kiírás szerint hétköznaponként általában 16:30-ig (ami éppen a munkaidőm vége), minden hónap 30-tól viszont meghosszabbított nyitvatartással, egészen 18:00-ig állnak a kedves utazóközönség rendelkezésére.

Nem hittem a szememnek.

Szerencsére a bérletpénztár mellett volt egy ügyfélszolgálati iroda is, ráadásul nyitva. Bevallom, hogy nem vagyok járatos tömegközlekedési ügyekben, ezért talán túlzott optimizmussal fordultam be az irodába, ahol egy középkorú nő püfölt egy számítógépet.

– Csókolom, akkor biztos magánál vehetek bérletet! – javasoltam.
– Sajnos nem – biggyesztette le a száját, bár látszott rajta, hogy egyáltalán nem sajnálja a dolgot. – Holnap reggel a buszpályaudvarnál lévő bérletpénztár nyit legkorábban, fél hétkor.
– De nekem ma kell bérlet – tártam szét a kezem. – Holnap már március van…
– Holnap reggel a Bajcsy Zsilinszky utcai bérletpénztárban tud legkorábban bérletet venni – ismételte el még egyszer, mintha gyengeelméjű lennék. – 6:30-kor nyit.
– Maguknál amúgy még nem tűnt fel senkinek, hogy februárban sosincs 30-adika? – néztem rá kihívóan.
– De – nézett vissza rám a szemüvege fölött azonnal megértve mire célzok. – De ezt valaki nálam sokkal okosabb találta ki.

Elköszöntem, és tompán zsongó fejjel kifordulva az ügyfélszolgálatról olyan kérdések kavarogtak a fejemben, hogy „Hogy lehet, hogy az ügyfélszolgálati iroda tovább nyitva van, mint a bérletpénztár?”, és egyébként is, „Mi mást akarhat az ember egy közlekedési vállalattól, mint bérletet?”, „Mi szükség van külön ügyfélszolgálatra?”, és „Ha már van, akkor miért nem lehet ott vajon bérletet is venni?”.

Az efféle logikátlan szolgáltatói viselkedés láttán először mindig arra gondolok, hogy az ilyen állami cégek igazi piaci versenyben hamar csődbe mennének, aztán eszembe jutott, hogy a Pécsi Közlekedési Zrt.-nek ez versenytárs nélkül is sikerült.

Advertisements

MINDEN vélemény SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s