A grillezés veszélyeiről

Controlled burn?
fotó: Wavy1

Szamárfülesnével van Pécs közelében egy pofás kis telkünk, amire, ha egyszer majd nagyok leszünk, építünk egy házat. Namost addig is ez a telek – amire ezentúl csak “Pampa”-ként hivatkozok – inkább csak átok, mint áldás. Bár szerencsére az emberiség ősellensége, a parlagfű nem nő rajta, minden tavasszal és ősszel belopja magát a szívünkbe és a pénztárcánkba a szártépőzés réme, amit valamiért sohasem tudunk olyan zökkenőmentesen összehozni, mint szeretnénk.

Idén meglepően hamar sikerült, ezért tegnap el is határoztuk, hogy kimegyünk rendbe tenni az ilyenkor menetrendszerint visszamaradó elvadult részeket. Vittünk magunkkal debrecenit, pár sört és virslit, szalonnát és hagymát is, hogy majd közben a nyesedék alá gyújtva csaphassunk egy grillpartit, amire mellesleg anyámat is meghívtuk.

Minden remekül indult. Reggel kicsit dolgozgattunk, aztán felhajtottuk a söröket, majd dolgozgattunk még egy kicsit, és mivel közben jól megéheztünk, dél körül nekiálltam megcsinálni a tűzhelyet. Ahogy azt kell, kicsit körbeástam, majd a grillrácsnak ágakból csináltam egy rögtönzött állványt, aláraktam egy mini-máglyát, és begyújtottam. Tűzgyújtásban van némi tapasztalatom, de ez most az istennek nem akart összejönni. Csak füstölt, mint egy régi Ikarus. Próbálkoztam legyezéssel és a tűzfészek átrendezésével is, de az igazat megvallva nem sok türelmem volt a dologhoz, mert bár körültekintő, a biztonságra sokat adó embernek ismerem magam, most inkább csak éhes voltam.

Valószínűleg anyám is az lehetett, mert lelkesen biztatott, hogy pár marék száraz fűvel gyorsítsam fel a folyamatot. Így is tettem, és a hatás nem is maradt el: a lángok felcsaptak, és körülölelték a gúlába rakott gallyakat. Aztán amíg a kolbászokkal telerakott rácsot a helyére illesztettem, a tűz belekapott a tűzhely körüli száraz szalmába. Először nem tűnt vészesnek, láttam már ilyet, csak körbe kell szteppelni, aminek neki is álltam hamar, de aztán kicsit felélénkült a szél, és viharos sebességgel tágult a kör.

Topoghattam én mint egy amfetaminkúrás Fredaszter, hamar kiderült, hogy Szent Flórián ma nem velünk grillezik. Amikor a fengshuisan megnyugtató duruzsolásból a tűz hangerőt váltott, szamárfülesné már indult is a csomagok felé.

– Hívom a tűzoltókat – mondta enyhe pánikkal a hangjában.

– Nemkell! – kiáltottam oda neki a tűzkör túloldaláról eszelős vigyorral a képemen. – Nem látod, hogy ura vagyok a helyzetnek?

Persze szó sem volt ilyesmiről. Amire a tűzoltók kiértek, már az egész pampának mind az ezer négyzetmétere körbeégett. Amikor a tűzoltók vezetője kiszállt a kocsiból, és nyugodt léptekkel (az én ízlésemnek kicsit túl nyugodt léptekkel is) felém indult, én már csak anyám és szamárfülesné társaságában a bokrok mögül, kormos képpel figyeltem a füstölgő, fekete mezőt.

– Itt ugye kontrollált égetés folyik? – kérdezte a szimpatikus fickó miután bemutatkozott, és a riasztás száraz tényeit elsorolva beazonosította, hogy jó helyen jár-e; gondolom azért, hogy nehogy rossz tüzet oltsanak el.

– Nemegészen… – csücsörítettem a számat, majd szóról-szóra bevallottam neki a nagy blamázst, amire elvakkantott pár parancsot a vokitókijába, és a tűzoltók munkába lendültek.

Meg kell mondjam, hogy nagyon profin végezték a dolgukat. Secperc alatt, akkurátusan eloltották a maradék tüzeket (egyébként a zöld részeknél tényleg megállt, ahogy az egyik szomszéd előzőleg nyugtatgatott), egyetlen viccet sem sütöttek el a hétvégi grillezés veszélyeiről, és amikor elnézést kértünk, hogy problémát okoztunk nekik, megnyugtattak, hogy ez a dolguk, és egy ilyen szép tavaszi napon tulajdonképpen alig várják, hogy kiriasszák őket az unalmas tantermi és alaki foglalkozásokról. Az ilyen életveszély nélkül eloltható tarlótüzek a specialitásuk. Majdnem hogy ők köszönték meg, hogy felgyújtottuk a pampát.

Miután felvették a jegyzőkönyvet, szamárfülesné és anyám beállt velük egy csoportképre, majd elköszöntünk tőlük, és hosszan integettünk a tűzoltókocsi után. Aztán miután elhajtottak – és ahogy ezt valószínűleg minden normális ember tette volna hasonló helyzetben –, visszavittük a kimentett grillrácsot az apokalipszis utáni tájat idéző Pampa közepére, ráraktam a sértetlenül meredező faállványra, alágyújtottam, megsütöttük a kolbászokat, és miután jóízűen megettük mindet, hazamentünk.

Reklámok

MINDEN vélemény SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s