Parasztparkoló

Parasztparkoló
fotó: nyugat.hu

Arra már rég rájöttem, hogy bizonyos autósok miért szeretnek a kocsijukkal a boltok bejáratához olyan közel állni, hogy a lehető legkevesebb lépéssel a boltba vonszolhassák a termetes potrohukat, de a napokban arra is rájöttem, hogy pontosan ugyanebből az okból szeretnek rádudálni a biciklisekre is. Már azon kívül persze, hogy lusták, mint a dög, farkasok nevelték őket, vagy csak szimplán és minden különösebb ok nélküli épületes tahók.

Szombaton szamárfülesnével hivatalosak voltunk nővéremékhez egy kis húsvéti partizásra, és bár az idő nem volt túl ígéretes — az eget teljes szélességben szürke felhők borították — szokás szerint biciklivel indultunk útnak.

Egy forgalomtól viszonylag elzárt mellékúton haladtunk laza alakzatban, vagyis nagyjából egymás mellett, amikor autózajt hallottunk magunk mögött. Azonnal nekiálltunk felvenni a KRESZ által előírt formátumot, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy a sofőr mellettünk elhaladtában ránk ne dudáljon. Vidáman visszacsengettem, és ahogy benéztem a kocsi ablakán, a sofőr és kedves felesége épp annak a termetes potrohú, pörköltzsíros ingnyakú fajtának tűntek, akik fifikás magyarként szeretnek a boltok bejáratához parkolni (nyáron a bejárati porta árnyékába), és nehogymá’ az autózásra alkalmasabb soksávos úton menjenek, ha lehet a párhuzamosan futó lámpátlan és forgalmatlan mellékúton is! 😉

Mi magyarok nem feltétlenül vagyunk tudatában, de Magyarország egy olyan hely, ahol az emberek nem igazán engedhetik meg maguknak az autójukat. Épp az a kategória, ami egy csöppet túlnyúlik a takarónkon, viszont ha már tovább nyújtózkodunk, akkor minden perc késlekedés, minden gyalog megtett méter pocsékba megy.

Nehogymá’ itt két biciklis miatt vesztegessek el 2 értékes másodpercet! Vért izzadva lopok a munkahelyemen, hogy ezt az autót mozgásban tartsam… Igenis megérdemlem, hogy ne kelljen a bolt bejáratáig azt a 10 extra lépést megtennem! Ezek az adókerülő biciklisek meg direkt csak azért mennek itt előttem a mellékúton, hogy feltartsanak! Netán azt képzelik, hogy majd itt ingyen közlekednek!?

Szánalmas parasztok.

UPDATE: Megírom a bejegyzést, erre mit olvasok? 🙂
http://index.hu/sport/bringa/2017/04/17/edzesrol_hazafele_vertek_ossze_egy_kerekparversenyzot_mogyorodon/

Reklámok

MINDEN vélemény SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s