Hair

Jesus Break Dancing
fotó: hdphonewallpapers.com

Az új házban, ahová másfél éve beköltöztünk, az alattunk lakó, amúgy kedves idős házaspárral nem indult túl jól a kapcsolatom. Az előző lakó szerint a lépcsőházban a mi szintünkre vezető lépcsőfordulóban tartották a régi szekrényeiket (amint később kiderült, nem csak ők), és amikor költözés idején a mindig kissé pityókás bácsi kérdezte, hogy húzzuk-e odébb a dolgokat, mondtam neki, hogy szerintem a lépcsőház nem bútorraktár, vagy szeméttelep, inkább segítsek-e levinni őket a pincébe. Mindezt persze végtelenül nyájasan, a “bár csak két hete jöttünk, de jópár évig szeretnénk még itt lakni” típusú új lakó hangon és szavakkal.

A javaslatra a férfi némileg rémült képpel azt válaszolta, hogy majd megkérdezi a feleségét. Mondtam magamban hajrá!

Szó, mi szó, a kacatok azóta szépen eltűntek a lépcsőfordulóból, de a néni felől azóta is mindig áradt felém egyfajta ellenszenv, amikor csak találkoztunk. A kötelező udvariassági formulákat mindig szépen betartotta (tanult néniről beszélek itt, nyugdíj előtt az egyetemen dolgozott valamilyen laborban), de amikor ezzel végeztünk, mindig kissé ökölbe szorult arccal gyanakodva méregetett tovább. Én sosem mondtam neki, hogy mivel foglalkozom, vagy tettem felé kedves gesztusokat, azon kívül, amit amúgy is megtettem volna bárkivel.

Bár nagyjából a 70-es években ragadt bukósisakszerűre dauerolt haja van, amúgy kedves néni lehet — gondoltam mindig is –, főleg mert egyszer láttam ahogy az überficsúr, névtábláról is könnyen kikövetkeztethetően tekintélyes foglalkozású lakásszomszédunkra minden különösebb ok nélkül teli műfogsorral rámosolyog.

Namost a dologhoz hozzátartozik, hogy én nem vagyok az a kimondottan ficsúr alkat, nincs menő kocsim, és gyalog járok dolgozni (hosszabb utakra egy 30 éves rozsdásodó biciklivel), és bár szerintem nekem van a világon a második legmenőbb foglalkozásom, nem mondtam még soha senkinek a házban. Névtáblánk sincs, de nem is lenne róla sejthető.

És ami a lényeg, hogy vagy 10 éve hosszú, copfban hordott hajam van.

Álmomban sem gondolnám, hogy valaki ezen fennakad, de már konkrétan találkoztam azzal, hogy negatívan ítéltek meg emiatt. Egyszer például egy Pécshez közeli konzervatív kisvárosból származó, konzervatív foglalkozású (zongoratanárnő) tanítványom az utolsó óráink egyikén megjegyezte, hogy sosem gondolta volna amikor először meglátott, hogy ilyen jól megtanítom majd angolul. Kérdem tőle, hogy vajon miért, amire mondta, hogy merthogy hosszú a hajam…

Namost jópár évnyi tépelődés után a mostani 4 napos (köszönjük Viktor!) húsvét hétvégén levágattam. Bár teljesen ugyanaz vagyok, mint voltam, és a világról alkotott véleményem viszonylag változatlan maradt, egy fontos tapasztalattal gazdagabb lettem.

Nevezetesen, hogy tegnap hazafelé jövet találkoztam — a hajvágás óta először — az alattunk lakó nénivel, és mitadisten, pár másodperces zavarodottság után az utca túloldaláról teli műfogsorral rámvigyorgott. Még mintha aprókat integetett is volna… Hirtelen nem értettem mi történik, és már épp néztem volna körül, hogy nem kever-e össze valakivel, amikor leesett, hogy nem. Egyértelműen nekem, illetve a (rövid) hajamnak szólt a dolog.

Advertisements

MINDEN vélemény SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s