Hair

Jesus Break Dancing
fotó: hdphonewallpapers.com

Az új házban, ahová másfél éve beköltöztünk, az alattunk lakó, amúgy kedves idős házaspárral nem indult túl jól a kapcsolatom. Az előző lakó szerint a lépcsőházban a mi szintünkre vezető lépcsőfordulóban tartották a régi szekrényeiket (amint később kiderült, nem csak ők), és amikor költözés idején a mindig kissé pityókás bácsi kérdezte, hogy húzzuk-e odébb a dolgokat, mondtam neki, hogy szerintem a lépcsőház nem bútorraktár, vagy szeméttelep, inkább segítsek-e levinni őket a pincébe. Mindezt persze végtelenül nyájasan, a “bár csak két hete jöttünk, de jópár évig szeretnénk még itt lakni” típusú új lakó hangon és szavakkal.

A javaslatra a férfi némileg rémült képpel azt válaszolta, hogy majd megkérdezi a feleségét. Mondtam magamban hajrá!

Szó, mi szó, a kacatok azóta szépen eltűntek a lépcsőfordulóból, de a néni felől azóta is mindig áradt felém egyfajta ellenszenv, amikor csak találkoztunk. A kötelező udvariassági formulákat mindig szépen betartotta (tanult néniről beszélek itt, nyugdíj előtt az egyetemen dolgozott valamilyen laborban), de amikor ezzel végeztünk, mindig kissé ökölbe szorult arccal gyanakodva méregetett tovább. Én sosem mondtam neki, hogy mivel foglalkozom, vagy tettem felé kedves gesztusokat, azon kívül, amit amúgy is megtettem volna bárkivel.

Bár nagyjából a 70-es években ragadt bukósisakszerűre dauerolt haja van, amúgy kedves néni lehet — gondoltam mindig is –, főleg mert egyszer láttam ahogy az überficsúr, névtábláról is könnyen kikövetkeztethetően tekintélyes foglalkozású lakásszomszédunkra minden különösebb ok nélkül teli műfogsorral rámosolyog.

Namost a dologhoz hozzátartozik, hogy én nem vagyok az a kimondottan ficsúr alkat, nincs menő kocsim, és gyalog járok dolgozni (hosszabb utakra egy 30 éves rozsdásodó biciklivel), és bár szerintem nekem van a világon a második legmenőbb foglalkozásom, nem mondtam még soha senkinek a házban. Névtáblánk sincs, de nem is lenne róla sejthető.

És ami a lényeg, hogy vagy 10 éve hosszú, copfban hordott hajam van.

Álmomban sem gondolnám, hogy valaki ezen fennakad, de már konkrétan találkoztam azzal, hogy negatívan ítéltek meg emiatt. Egyszer például egy Pécshez közeli konzervatív kisvárosból származó, konzervatív foglalkozású (zongoratanárnő) tanítványom az utolsó óráink egyikén megjegyezte, hogy sosem gondolta volna amikor először meglátott, hogy ilyen jól megtanítom majd angolul. Kérdem tőle, hogy vajon miért, amire mondta, hogy merthogy hosszú a hajam…

Namost jópár évnyi tépelődés után a mostani 4 napos (köszönjük Viktor!) húsvét hétvégén levágattam. Bár teljesen ugyanaz vagyok, mint voltam, és a világról alkotott véleményem viszonylag változatlan maradt, egy fontos tapasztalattal gazdagabb lettem.

Nevezetesen, hogy tegnap hazafelé jövet találkoztam — a hajvágás óta először — az alattunk lakó nénivel, és mitadisten, pár másodperces zavarodottság után az utca túloldaláról teli műfogsorral rámvigyorgott. Még mintha aprókat integetett is volna… Hirtelen nem értettem mi történik, és már épp néztem volna körül, hogy nem kever-e össze valakivel, amikor leesett, hogy nem. Egyértelműen nekem, illetve a (rövid) hajamnak szólt a dolog.

Reklámok

Parasztparkoló

Parasztparkoló
fotó: nyugat.hu

Arra már rég rájöttem, hogy bizonyos autósok miért szeretnek a kocsijukkal a boltok bejáratához olyan közel állni, hogy a lehető legkevesebb lépéssel a boltba vonszolhassák a termetes potrohukat, de a napokban arra is rájöttem, hogy pontosan ugyanebből az okból szeretnek rádudálni a biciklisekre is. Már azon kívül persze, hogy lusták, mint a dög, farkasok nevelték őket, vagy csak szimplán és minden különösebb ok nélküli épületes tahók.

Szombaton szamárfülesnével hivatalosak voltunk nővéremékhez egy kis húsvéti partizásra, és bár az idő nem volt túl ígéretes — az eget teljes szélességben szürke felhők borították — szokás szerint biciklivel indultunk útnak.

Egy forgalomtól viszonylag elzárt mellékúton haladtunk laza alakzatban, vagyis nagyjából egymás mellett, amikor autózajt hallottunk magunk mögött. Azonnal nekiálltunk felvenni a KRESZ által előírt formátumot, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy a sofőr mellettünk elhaladtában ránk ne dudáljon. Vidáman visszacsengettem, és ahogy benéztem a kocsi ablakán, a sofőr és kedves felesége épp annak a termetes potrohú, pörköltzsíros ingnyakú fajtának tűntek, akik fifikás magyarként szeretnek a boltok bejáratához parkolni (nyáron a bejárati porta árnyékába), és nehogymá’ az autózásra alkalmasabb soksávos úton menjenek, ha lehet a párhuzamosan futó lámpátlan és forgalmatlan mellékúton is! 😉

Mi magyarok nem feltétlenül vagyunk tudatában, de Magyarország egy olyan hely, ahol az emberek nem igazán engedhetik meg maguknak az autójukat. Épp az a kategória, ami egy csöppet túlnyúlik a takarónkon, viszont ha már tovább nyújtózkodunk, akkor minden perc késlekedés, minden gyalog megtett méter pocsékba megy.

Nehogymá’ itt két biciklis miatt vesztegessek el 2 értékes másodpercet! Vért izzadva lopok a munkahelyemen, hogy ezt az autót mozgásban tartsam… Igenis megérdemlem, hogy ne kelljen a bolt bejáratáig azt a 10 extra lépést megtennem! Ezek az adókerülő biciklisek meg direkt csak azért mennek itt előttem a mellékúton, hogy feltartsanak! Netán azt képzelik, hogy majd itt ingyen közlekednek!?

Szánalmas parasztok.

UPDATE: Megírom a bejegyzést, erre mit olvasok? 🙂
http://index.hu/sport/bringa/2017/04/17/edzesrol_hazafele_vertek_ossze_egy_kerekparversenyzot_mogyorodon/

Pom Pom titkos élete

fotó: Retro Klub

Egyszer, jópár éve, egy éjszakás műszak 11 és feledik órájában tettem egy lényeges felfedezést. Sokáig érlelődött bennem az elhatározás, hogy közhírré tegyem, dehát elég kényes témáról van szó, és sosem tudtam, hogyan álljak neki. Aztán ma hazafelé jövet valami fura okból megint eszembe jutott, és arra gondoltam, hogy nem kertelek tovább és kereken kimondom, még ha sokaknak hatalmas csalódás is lesz a dolog.

Szóval arra jöttem rá, hogy Pom Pom valójában nem más, mint egy pina.

Gyorsan mondom az elég nyilvánvaló bizonyítékokat:

  1. Először is ugye nézzük meg a fenti képen a formáját. Egy pina.
  2. Aztán ugye P-vel kezdődik a neve, és mindjárt kétszer is.
  3. Végül hogy is hívják a főhős kislányt? Naugye, megint itt a P, és ha jobban belegondolok, innen már az is teljesen nyilvánvaló, hogy Pom Pom tulajdonképpen Picúr pinája. (Itt arra a nem elhanyagolható körülményre is hadd hívjam fel a figyelmet, hogy Picúr egy olyan kislány — legalábbis úgy van megrajzolva, és erre én is csak most jöttem rá –, akinek a miniszoknya alól kilátszik a fodros szélű bugyija.)
pom-pom-es-picur
Bár Picúr a feje tetején megszeppent képpel ülő Pom Pomot nézegeti a tükörben, nem kell sok képzelőerő ahhoz, hogy elképzeljük valójában hogyan is zajlott le a jelenet

Most jönne az a rész, hogy végignézek pár Pom Pom epizódot további bizonyítékok után kutatva, de egyrészt rövid ehhez az élet, másrészt elég idemásolnom Pom Pom bemutatkozó monológját, amit minden meséjének az elején elég kéjesen eltol (kiemelés tőlem, forrás: Wikipédia):

Hogy kicsoda Pom Pom? Hogy nem ismertek? Hohó! Igazán senki sem ismer, mert hol ilyen vagyok, hol olyan. Bámulatosan tudom változtatni az alakomat: ha akarom, olyan vagyok, mint egy szőrpamacs, vagy paróka, vagy egyujjas kifordított bundakesztyű, vagy szobafestőpemzli, vagy papucs orrán pamutbojt. Most leginkább szőrsapkához hasonlítok, ahogy ülök az ágon, egy szép hosszú ágon, föl-he-he-he, le-he-he-he, mivel egy szellő hintáztatja az ágat…

Kivéve persze — mint ahogy azt most már mindannyian tudjuk –, hogy nyilvánvalóan nem szőrsapkához hasonlít azon a szép hosszú ágon.

A Velux-fiaskó

velux

Hosszas keresgélés után tavaly nyár végén végre rátaláltunk az új lakásunkra. Azt most nem részletezem, hogy a sok öröm mellett ez mennyi gonddal járt, csak annyit mondok, hogy a lakással együtt megörököltünk 11 Velux tetőtéri ablakot is. Bár nem újak, egészen jó állapotúak, és közülük héten fényzáró roló is van. Már a lakás vételekor tisztáztuk, hogy a hétből kettő rolónak (valamilyen fura okból épp a gyerekszoba ablakain lévőknek) el vannak szakadva a zsinórjaik. (Ezek ilyen rugós rolók, amiket a fogantyújában keresztbefűzött zsinór fékez, ezáltal fokozatmentesen állíthatóak. Jó kis szerkezet — így első ránézésre.)

Amikor végeztünk a kötelező körökkel a lakásban, és végre lett egy kis szabadidőm foglalkozni az apróságokkal, gondoltam utánajárok, hogy hogyan lehetne a két rolót megjavítani. Csak a zsinór van elszakadva — gondoltam naivan –, és ha szét tudom szedni a rolót, a zsinórt sem lesz nagy kaland kicserélni.

A rolót elég könnyen szét tudtam szedni (bár sosem értettem azt a fajta gonoszságot, ami valakit teljesen indokolatlan torx csavarral való szerelésre biztat), de hamar rájöttem, hogy nem lesz ilyen egyszerű a dolog. A zsinór azért szakadt el, mert a sok száz fel-le huzigálástól szép lassan átrágta magát a műanyag végzáró elemen (ezentúl “bizbasz”), majd elérte a roló alumínium fogantyújának éles szélét, amin fokozatosan kirojtosodott, és elszakadt.

Megnéztem a másik rolót, annál is ugyanez volt a helyzet. Megnéztem a másik 5 rolót, amiknek — ekkor még azt hittem — sértetlenek voltak a zsinórjai, és hát az összesnél be volt már maródva a műanyag bizbasz… Párat (gondolom ezek többet lettek huzigálva) már teljesen át is vágott a zsinór, és rojtosodni is kezdett.

Egy időzített bombán ültem… Még pár száz fel-le huzigálás, és az összesnek annyi.

Ezen a ponton elmentem egy sörért, mutatom a problémát:

IMG_8609

Mivel egy pillanatig sem gondoltam, hogy épp a mi 7 db rolónkat érte volna csak ekkora balszerencse, megkérdeztem a Veluxot, hogy ők mit gondolnak a dologról. Természetesen nem vallották be, hogy tervezési hiba történt, szerintük “az erős hőterhelés miatt a rolók zsinórja megkeményedhet, összezsugorodhat és ezáltal előbb-utóbb átrághatja a sínvégi műanyagokat.”

Haha.

Igazság szerint nem lehetne egy szavam sem, mert a rolók jóval a garanciális időn túl vannak. Mondhatnánk, hogy kiszolgálták az idejüket, de szinte teljesen tökéletes állapotúak, és csak egy párszáz forintos, rosszul tervezett műanyag bizbasz miatt kéne őket lecserélni. Egy új roló ára most 27 280 Ft, de szerencsére 6000 Ft-ért árulnak hozzá javító szettet is, amiben van zsinór, műanyag bizbasz, meg miegymás.

Namost a mi 7 db rolónkra ez még így is 42 000 forintba fájt volna, amit kicsit sokalltam, ezért elkezdtem mélázni a problémán. Naivan arra gondoltam, hogy világszerte többszázezer ilyen tervezési hibás roló lehet, és ezért valószínűleg hemzseg az internet a megoldási javaslatoktól, és valaki talán már rá is állt, hogy gyártson ilyen műanyag bizbaszokat, vagy legalábbis az ebayen 1 dollárért rendelhetőek. Hát, igazság szerint nem találtam semmit, csak panaszkodást.

Egyetlen youtube videó állt elő egy konkrét megoldási javaslattal, ami elindított a kísérletezés útján. A legelső tervem az volt, hogy epoxygyurmával visszaépítem a bizbaszt az eredeti állapotába. Nem is haboztam sokat, a Praktikerben termettem, vettem gyurmát, és megcsináltam a prototípust. Egészen nagy szobrásznak éreztem magam közben, az egyik bizbasz, ami a szerelés közben sajnálatos módon el is törött, ilyen remekül nézett ki a kezelés után:

IMG_8637

Mivel azonban a ragasztás egy külön művészet, és valószínűleg le is lehet belőle doktorálni, még egy napot sem bírt ki az epoxygyurmás ámokfutásom. A zsinór szinte azonnal kifordította a helyéből a “tömést”.

Sosem gondoltam volna, hogy valaha történik velem ilyesmi, de ezután a következő logikus dolog, a szigeteletlen érvéghüvelyek felé vettem az irányt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyesmi egyáltalán létezik. Íme:

erveghuvely

Viszont mivel ezeknek nincs 90 fokban visszaperemezve a végük (megnéztem egy villamos boltban), a rolózsinórt visszamenetben elég hamar elvágnák, így meg sem kíséreltem velük a szerelést.

Már épp azon gondolkoztam, hogy elszomorodok kicsit, amikor egyik reggel szamárfülesné — aki végig érdeklődéssel figyelte a próbálkozásaimat — egyszer csak azt mondta, hogy csőszegecs kéne oda. Na nem szó szerint ezt mondta, de értettem miről beszél. Másnap el is ugrottam a legközelebbi bőrboltba.

Ilyen volt:

IMG_8598

Ilyen lett:

IMG_8602

És mindez rolónként 10 forintból. Még tesztelés alatt van, de valahogy érzem, hogy működni fog.

Keresem az utam

FUSSATOK, BOLONDOK
fotó: okoska.eblog.hu

Mindenkinek lehet véleménye. Nincs ezzel semmi baj. Viszont azt elég aggasztónak találom, hogy a kedvenc helyi rádióm “A magyar reformok működnek!” propagandával néha-néha megszakított Ákos maratont nyom kábé egy hete nonstop.

Persze nyilván megint velem van a baj, mert akár örülhetnék is a dolognak. Mondjuk ha szeretnék Ákost hallgatni, de sajnos Ákos egy olyan dalszerző (művész és ikon), akinek egyetlen egy jó száma van, és azt sem ő írta. 😦

Az új hobbim

Tiny Cottage1
fotó: Tammy Strobel

Szamárfülesnével összejött egy kis pénzünk, ezért úgy döntöttünk, hogy továbbmozdulunk jelenlegi szuper­zajos, szuper­kicsi és szuper­meleg panelünkből.

Nagyjából egy éve zajlik az ingatlanvadászat, ami alatt már vagy 30 helyet megnéztünk. Az egyikben végighallgattuk a fogatlan Terka néni családi drámáját, a másikban az az orvos nyitott ajtót, aki 5 éves koromban megoperálta a kilyukadt vakbelemet, és jártunk olyan belvárosi sétálóutca pazar homlokzatú társasházának hátsó udvarán is, ahol Andy Vajna egyetlen fűszál elmozdítása nélkül leforgathatná a következő világháborús filmjét.

Nagyjából bejártuk már a város összes kerületét, láttunk mindenféle családi sorsokat, tegnap pedig igazi szürreális élményként — mintha egy svéd kortárs filmbe csöppentünk volna — az eladó lakás aspergergyanús tulaja beültetett minket a milliós hifiberendezésének közepére kihelyezett fotelekbe, és Beethoven ágyúkkal és muskétákkal előadott Wellington győzelmén, a svéd Lisa Ekdahlon, és a libanoni Rabih Abou-Khalilon át végighallgattuk a világ kábé összes fura zenéjét, ami jól szól egy ilyen cuccon.

Elképesztő látni, hogy milyen fura figurák milyen fura életeket élnek Pécsen, azóta egész más szemmel járom a várost. És bár nagyon úgy tűnik, hogy sosem találjuk meg álmaink otthonát, legalább új hobbit találtunk.

Szamárfüles bodzaszörp receptje 3.0

Elderflower Cordial 2010
fotó: Claire Sutton

A tavalyi bodzaszörp receptemből ismét levontam a tanulságokat, és mivel három a magyar igazság, az idén újra átdolgoztam.

Szerénykedhetnék, de az a nagy helyzet, hogy harmadik próbálkozásra megint csak összehoztam a világ legjobb bodzaszörpjét.

Egyébként az egyetlen különbség a tavalyihoz képest, hogy 1 egész narancsot is beleszelek a citrom mellé, amitől kicsit sárgásabb lesz, és nagyon jó illatú.

 
 

Hozzávalók:

kb. 15 db bodzavirág
kb. 1 kg cukor
kb. 3 liter víz
kb. 20 gramm aszkorbinsav
kb. 1 egész citrom
kb. 1 egész narancs

 

Az elkészítés menete:

  1. A cukrot egy 5 literes lábosban felöntöm kevés vízzel, lassú tűzön addig kevergetem, amíg a cukor teljesen el nem olvad, majd felöntöm hideg vízzel a lábos pereme alá kb. 5 cm-re, és hagyom kihűlni.
  2. Közben a bodzavirágokat a zöld szárakról amennyire lehet levagdosom, hogy minél kevesebb zöld (szár) íz menjen bele.
  3. A citromot és a narancsot héjastól félkarikára szeleteltem.
  4. Ha a szirup már kihűlt, a bodzavirágokat beleteszem a citrom- és narancsszeletekkel együtt. Kicsit bele is lehet nyomkodni.
  5. Hozzáadom az aszkorbinsavat.
  6. Az egészet jól összekeverem, és egy kistányért teszek a tetejére, hogy víz alá kerüljön az összes anyag.
  7. Három napig fedő alatt állni hagyom, és naponta egyszer megkeverem.
  8. Három nap után a szirupba kézzel jól belefacsarom a bodzavirágokat, citromot, és narancsot, majd leszűröm a levet.
  9. Flakonokba töltöm.

Finom, na. A naranccsal való megbolondításnak az az egyetlen hátránya, hogy kicsit narancsszemetes lesz az egész, ami mindig kiül a tetejére, dehát valamit valamiért. Persze egy jó szűrővel biztos lehet ezen segíteni.

Aztán a másik furcsaság, ami szintén a narancs miatt lehet (bár látszólag nem sok köze van hozzá), hogy szénsavas lesz a szörp. Egy műanyag flakont egész szépen felfújt, mire észrevettem. Először azt hittem, hogy megromlott, de semmi nyoma nem volt ilyesminek, egyszerűen csak nyitáskor elkezd habzani, mint egy szénsavas üdítő. Ez ellen úgy védekezek, hogy nem csavarom rá a kupakot.

A mézes változat még vissza van, jövőre feltétlenül kipróbálom.